Nagy László a Veszprémbe tér vissza az olimpia után

A koreai Jun Kjong Sin (b) és Nagy László harcolnak a labdáért a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kézilabda-bajnoksága B csoportjának második fordulójában vívott Koreai Köztársaság-Magyarország találkozón
Vágólapra másolva!
A bajnoki címvédő Veszprém férfikézilabda-csapata az éjszaka megállapodott a Barcelonával Nagy László leigazolásáról. A válogatott világklasszis átlövője a magyar klubban kezdi már a 2012/13-as idényt, ahol akár a dán Mikkel Hansen is a csapattársa lehet.
Vágólapra másolva!

A klub szerdán közleményben jelentette be, hogy hosszú tárgyalássorozat után sikerült megállapodnia a 31 éves játékost eddig foglalkoztató spanyol Barcelonával.

A két klub az éjszaka állapodott meg, Nagy László az olimpia után már a Veszprémbe tér vissza, tehát a következő idényben ott játszik majd.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A Veszprémi Napló online kiadása a klub vezetőit idézi, akik hosszú és fárasztó tárgyalás sorozaton jutottak túl, amely úgy végződött, hogy szándékaik kilencven százalékát sikerült megvalósítaniuk. Ugyanakkor abban megegyeztek a spanyolokkal, hogy a pénz nagyságáról nem nyilatkoznak.

Nagy Lászlóval néhány hete a veszprémiek öt esztendős szerződést kötöttek, ám az átlövőt még egy évig szerződés kötötte a spanyol sztárklubhoz. Most sikerült kivásárolni a kézilabdázót a Barcelonától, vagyis a londoni olimpia után Veszprémbe költözhet a klasszis játékos.

A szegedi nevelésű Nagy 2000 óta játszott a Barcelonában, a magyar válogatottba három év kihagyás után júniusban tért vissza, az együttessel a norvégok elleni párharcban kiharcolta a 2013-as világbajnoki részvételt, s jelenleg a londoni olimpián szerepel a csapattal.

Jöhet Hansen is

A Veszprém rendkívül komolyan megerősödhet, amennyiben a csődbe ment Köbenhavn klasszisa, a 2011-es év legjobbjának választott Mikkel Hansent is megszerzi.

A dán klub kedden jelentette be, hogy nem tud tovább fizetést adni, ezért a játékosok és a szakmai stáb tagjainak szerződését azonnali hatállyal felbontották. Az együttes klasszisai - Mikkel Hansen, az izlandi Olafur Stefansson - a londoni olimpián értesültek csapatuk megszűnéséről.

Információnk szerint a 2011-es év legjobb játékosának választott Hansennel az MKB Veszprém is tárgyalna.