Csődbe ment a dán szupercsapat, Veszprémbe jöhet a világ legjobb kézise

Vágólapra másolva!
Két hónappal a Bajnokok Ligájában szerzett bronzérem után csődbe ment a Köbenhavn férfikézilabda-csapata, így a dán szuperklub játékosai szabadon igazolhatóvá váltak. Információnk szerint a 2011-es év legjobbjának választott Mikkel Hansen akár Veszprémbe is igazolhat.
Vágólapra másolva!

A dán klub kedden jelentette be, hogy nem tud tovább fizetést adni, ezért a játékosok és a szakmai stáb tagjainak szerződését azonnali hatállyal felbontották. Az együttes klasszisai - Mikkel Hansen, az izlandi Olafur Stefansson - a londoni olimpián értesültek csapatuk megszűnéséről.

Információnk szerint a 2011-es év legjobb játékosának választott Hansennel az MKB Veszprém is tárgyalna.

Az FCK főszponzora és menedzsere, Jesper Nielsen júniusban jelentette be, hogy nem tudja tovább támogatni a klubot, amelynek 2007-től volt főszponzora.

Nielsen korábban kézilabdázott, visszavonulása után Koppenhága környékén benzinkutakat üzemeltetett, majd 2003-ban megalapította családi vállalkozását, amely olasz ékszerekkel kereskedett, 2005-ben kizárólagos forgalmazási jogot szerzett egész Németország területére.