A kajakosok a téli olimpiára tévedtek, Vajda golfozással hangol

Vágólapra másolva!
Kammerer Zoltán meglepődött, hogy elöl mennek a kajaknégyessel az 1000 méteres előfutamban, Pauman Dániel a téli olimpián érezte magát, Kozák Danuta pedig örül, hogy kiesett egyik legnagyobb ellenfele a londoni olimpia kajak egyes 500 méteres távján.
Vágólapra másolva!

Átvészeli Kati nénit a sokat próbált kajakos - a szolnoki edzőtáborban jártunk

"Jó napunk volt, jó pályát mentünk. Az volt a cél, azt kérte tőlünk Kati néni és Öcsi bácsi, hogy nyerjük meg az előfutamot, mert akkor a tévében nézhetjük végig a középfutamot" - kezdte Kammerer Zoltán, aki a Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman kajaknégyes vezérevezőseként győzelemhez segítette a hajót az előfutamban, így automatikusan bejutottak a döntőbe.

"Hatalmas verseny volt a csehekkel, izzadságszagú volt a vége, de meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk. Elkövettem egy hibát, mert 100 méterrel a vége előtt kinéztem oldalra, és bizony még engem is meglepett, hogy egy ilyen futamban az élen megyünk. Lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz a döntő végeredménye, annyira kiszámíthatatlan a férfi K-4 1000 méter mezőnye. A célunk továbbra is az, hogy pontszerző helyen végezzünk, de azért bízunk benne, hogy a döntőben kijön a lépés, és szerencsénk is lesz."

Forrás: AFP/Francisco Leong
Forrás: AFP/Francisco Leong

"Én ülök leghátul a négyesben, ráadásul oldalszél fújt, úgyhogy az arcomba jött egy csomó víz" - kezdte Pauman Dániel. "A táv második felében már azt hittem, hogy megfagyok. Viccesen mondtam is a többieknek, hogy eltévedtünk, véletlenül a téli olimpiára neveztünk be. Nagyon bízom benne, hogy a döntőben jobb körülmények lesznek."

"Nyugodt vagyok, jól vagyok, minden rendben van. Szerencsére, amikor én rajtoltam, akkor már nem volt olyan hideg, mint kora reggel, így a körülményekkel sem volt problémám" - mondta Kozák Danuta, aki szintén bejutott a döntőbe kajak egyes 500 méteren.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Az előfutamban és a középfutamban is maradt még bennem. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy ki lehet a legnagyobb ellenfelem. Azt láttam, hogy kiesett Wagner-Augustin, ez mindenképpen jó hír, a többiek eredményét pedig majd átnézem. Szerdán jöhet a négyes, aztán csütörtökön a K-1 500 méter döntője, magabiztosan várom mindkettőt."

Vajda Attila szerdán már az aranyéremért evez a kenu egyes 1000 méteres döntőben. "Az elő- és a középfutamok alapján azt már lehet látni, hogy a mezőny eleje nagyon együtt van. Szerintem négyen vagyunk, akik akár fél másodpercen belül is beérhetnek a célba a holnapi döntőben. Befolyásolhatja a szél is a versenyt, ha nem kell sokat foglalkoznom a kormányzással, akkor megszerezhetjük azt, amiért jöttünk. Nagyon jó érzés, hogy ennyi magyar itt van, és szurkol nekünk. Ez mindenképpen ösztönözni és segíteni fog. Már hétfőn is nagyon sokszor hallottam, hogy Húzd! Húzd!, és meg is húztam a végén. Ütögetek párat a szállodánk golfpályáján, így hangolok a szerdai csatára."

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila
Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

"Ugyanúgy, ahogy tegnap, most is minden egység továbbjutott, ráadásul ahol lehetett, a középdöntőt is megspóroltuk" - kezdte elégedetten Storcz Botond szövetségi kapitány.

"A férfi négyes a legjobb időt evezte az előfutamban, ami nagyon jó visszaigazolás a versenyzőknek, hogy az edzőtáborban elvégzett munkának látszik az eredménye. Ez magabiztosságot adhat a csütörtöki döntőre, amelynek egyébként megjósolhatatlan a végeredménye. Kozák Danuta is magabiztosan evezett, jó technikával, talán még maradt is benne, minden esélye megvan, hogy a döntőben is ezt az eredményt hozza. Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa nagyon szoros futamban lett második a németek mögött, de azt gondolom, hogy ennek nagy jelentősége nincs. Főpróbának jó volt a kedd, tudják, hogy hol kell picit javítaniuk, és akkor sikerülhet a triplázás nekik K-2 500 méteren."