Arany nélkül nem merne hazajönni Londonból a kajakcsapat
MTI|2012. 07. 16., 12:53|Utolsó módosítás:2012. 07. 16., 13:31|Baráth Etele elnök szerint akár hat aranyérem is benne van a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián induló kajak-kenu csapatban, Storcz Botond szövetségi kapitány pedig azt mondta: öt dobogós, köztük két első hely a realitás.

Vajda Attila
JÁTSSZ ONLINE!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) csapatbemutató sajtótájékoztatóján Baráth Etele úgy fogalmazott: szeretné, ha nem szakadna meg az 1980 óta tartó sorozat, és a küldöttség ezúttal is gyűjtene legalább egy elsőséget.
"Ha egyet sem szereznénk, nem nagyon mernénk hazajönni, de akár hat arany is benne a van a csapatban" - hangsúlyozta.
"Kiváló az együttes, korban és eredményességben vegyes az összeállítás, van olyan versenyző, aki már az ötödik olimpiájára készül, s magam is így vagyok. Bevallom azonban, hogy ennyire feszült korábban még soha nem voltam. Nem is a viták miatt, amelyek a válogatást övezték, hanem azért, mert a világ kajak-kenu sportja hihetetlen módon fejlődik, így a sportolóinknak nem lesz könnyű dolga. Tavaly, az előolimpián járva láttuk, hogy a körülmények nehezek, a víz, a széljárás mind-mind megnehezítheti a versenyzők dolgát, mi azonban a szövetség részéről mindent megtettünk, hogy biztosítsuk a jó feltételeket. Annyi biztos, hogy a versenyzők nagy akarattal készülnek."
A londoni játékokon 13 kajakos és kenus képviseli a magyar színeket, közülük hatan újoncok, Kammerer Zoltán pedig már az ötödik olimpiájára készül. Vajda Attila (C-1 1000 m) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 500 m-es kajakos duó címvédésre tör majd a brit fővárosban.
"A Londonban indulók összesen kilenc olimpiai aranyérmet birtokolnak, reméljük, hogy visszafelé ez sokkal több lesz" - mondta Storcz Botond.
"Nagyjából két hete lett teljes a csapat, azóta mindenki edzőtáborban, Szolnokon vagy Szegeden készül élete nagy feladatára. Reményeink szerint mindenki úgy térhet majd haza, hogy elégedett lesz önmagával. Tisztában vagyunk vele, hogy felfokozott az érdeklődés, magam is nagyon izgatott vagyok, de most az a legfontosabb, hogy a versenyzők nyugodtan készülhessenek."
A szakember azt mondta: egyetért Baráth Etelével, hogy akár hat aranyat is szerezhet a küldöttség, de szerinte a realitás a két elsőség és további három dobogós helyezés.
A kajak-kenu versenyek augusztus 6-án kezdődnek, a magyarok 4-én utaznak a helyszínre.
A magyar csapat, férfiak:
K-2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4 1000 m: Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K-1 200 m: Dudás Miklós
C-1 200 és 1000 m: Vajda Attila
nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina
Férfi K-1 1000 és K-2 200 m-en, illetve C-2 1000 m-en nem indít, illetve indíthat egységet Magyarország.
Címlapsztori»
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- Döbbenten, szánakozva nézik Szepesit
- Magyar diák fejlesztette ki a jövő hangszóróját
- Gáz és alkohol a benzin ellen
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- Döbbenten, szánakozva nézik Szepesit
- Magyar diák fejlesztette ki a jövő hangszóróját
- Gáz és alkohol a benzin ellen
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- A bíró lefejeléssel fegyelmezte a kapust
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- A Sky riportere interjú helyett egy kádban végezte
- 130 forint lesz a maximális útdíj kilométerenként
- Bevetésre kész a fájdalomfegyver
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Eladó balatoni kempingek, kis szépséghibával
- Lefotózták a kínai harcidrónt
- Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.