Janics sprinttávon is kijutott az olimpiára
MTI|2012. 06. 17., 17:00|Utolsó módosítás:2012. 06. 17., 17:02|Douchev-Janics Natasa nyerte a női K-1 200 m vasárnap délutáni döntőjét a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóversenyén, a Szeged melletti Maty-éri pályán, és ez azt jelenti, hogy ebben a számban ő képviseli majd a magyar színeket a londoni játékokon.
JÁTSSZ ONLINE!
A háromszoros olimpiai bajnok úgy érkezett a hétvégi viadalra, hogy egy győzelem már a zsebében volt, és most, a második fordulóban sem hagyott kétséget afelől, hogy itthon ő a legjobb. A szám háromszoros világbajnoka, aki tavalyi szülése után idén tavasszal tért vissza, az olimpián is egyértelműen a favoritok közé tartozik majd. A sprinttáv versenyei most debütálnak az olimpiai programban.
"Egy kicsit izgultam, mert a szembeszél nem kedvez nekem, de mivel sokat dolgoztam ilyen körülmények között is, végül sikerült megoldanom a feladatot" - mondta a parton Douchev-Janics, miután boldogan összeölelkezett kislányával, a kilenc hónapos Milanával.
Douchev-Janics pénteken, Kovács Katalinnal 500 m párosban is bekerült a Londonba utazó magyar csapatba.
"Természetesen mindenkit, így engem is megnyugtatott, hogy pénteken nagyjából eldőltek a dolgok, de azért megpróbáltam csak a mai napra koncentrálni, nem a múlttal vagy a jövővel foglalkozni. Hogy mi lesz Londonban? Katival nagyon szeretnénk megvédeni a címünket, és természetesen nem leszek bánatos, ha egyesben is sikerül győznöm" - tette hozzá a szegediek kajakozója.
A Maty-éri pályán zajló viadal többi vasárnapi versenye a jövő hétvégi, zágrábi Európa-bajnokságra válogatott. Eb-csapathirdetés hétfőn délután lesz.
Eredmények, férfiak:
C-1 500 m:
1. Mike Róbert (MTK) 2:01.150 p
2. Kiss Tamás (Csepel) 2:01.984
3. Sáfrán Mátyás (KSI SE) 2:02.266
C-1 200 m:
1. Horváth Gábor (Démász-Szeged) 43.199 mp
2. Lantos Ádám (Graboplast Győr) 43.745
3. Korisánszky Dávid (Csepel) 43.871
C-2 200 m:
1. Nagy Péter, Lantos (Graboplast Győr) 38.667 mp
2. Bozsik Attila, Horváth (BSE-ESMA, Démász-Szeged) 38.979
3. Hajdu Gergő, Kovács Máté (Dunaferr, MTK) 39.435
K-1 500 m:
1. Szalai Tamás (Honvéd Domino) 1:42.740 p
2. Hufnágel Tibor (Bomba Angyalföldi VSE) 1:43.976
3. Kugler Attila (MTK) 1:44.852
K-2 500 m:
1. Dobos András, Pintér Márk (MTK) 1:30.896 p
2. Noé Milán, Noé Bálint (Vác) 1:30.932
3. Kugler, Schenk Áron (MTK) 1:31.538
nők:
K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 41.936 mp
2. Paksy Tímea (MTK) 42.368
3. Vad Ninetta (KSI SE) 42.788
C-1 200 m:
1. Takács Kincső (Graboplast Győr) 56.262 mp
2. Baravics Gyöngyvér (Graboplast Győr) 58.122
3. Lakner Zita (UTE) 58.200
Címlapsztori»
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Lát és hall az új Xbox
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Klopp: Götze eligazolása olyan volt, mint egy infarktus
- A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
- Már 143 lóerős 5-ös BMW is van
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Mourinho csapás volt a spanyol futballra
- A ManUnitednél dől a pénz
- Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Az Apple sehol nem fizet adót, csak Amerikában
- Repülő autó volt a világ első repülőgépe
- Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
- Varga: Túlbecsültük a kata sikerét
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.