Bor nem bírt korábbi edzőpartnerével a vigaszágon
MTI|2012. 08. 03., 16:28|Utolsó módosítás:2012. 08. 03., 17:57|Bor Barna egyhangú bírói döntéssel kikapott a brazil Rafael Silvától a vigaszág első fordulójában, így a hetedik helyen végzett a cselgáncsozók +100 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpia pénteki versenynapján.
JÁTSSZ ONLINE!
A tavalyi nyílt világbajnokságon ezüstérmes, az elmúlt három Európa-bajnokságon egyaránt második Bor azzal a nála fél fejjel magasabb, pánamerikai bajnok, 155 kg-os Silvával találkozott, aki korábban edzőpartnere volt Pakson.
Jobban kezdett Bor, több akciót kezdeményezett, de alig tudta megmozdítani ellenfelét. A meccs derekán mindketten lábbal próbálták egymást kibillenteni, de nem jártak sikerrel. A magyart passzivitás miatt megintették, majd a záró percben a brazil is így járt. Tíz másodperccel a vége előtt a dél-amerikai kis híján értékelhető dobást mutatott be, de végül jött a ráadás az aranypontért.
A maximum háromperces hosszabbításban mindketten sokat kísérleteztek, sikertelenül, így következett a bírói döntés, amely a brazilnak kedvezett: mindhárom bíró a kék zászlót, azaz Silva színét emelte magasba.
"Sajnos nem voltam kirobbanó formában, ezzel együtt titkon reménykedtem benne, hogy összejöhet az érem. Nem izgultam, csak egy kicsi drukk volt bennem" - nyilatkozta Bor Barna.
"Most ennyire futotta az erőmből, és mindent kiadtam magamból, egy akcióval sem tudtam volna többet csinálni. Úgy gondolom, a cselgáncsválogatott összességében szépen dolgozott, érmeket szállítottunk, csütörtökön pedig Joó Abigél hősiesen, fél lábbal harcolva lett pontszerző."
"Barna az első két mérkőzését kötelezően megnyerte, de a német Tölzer ellen nem volt szerencséje. Túl hamar megintették, és innen hiába szedte össze magát, nem tudott győzni" - mondta edzője, Hangyási László.
"Az utolsó meccsére elfáradt, már nem tudott megfelelő lábmunkát hozzáadni a dobáskísérletekhez. Sajnos a kiegyenlített csatákban, magasabb ellenfelekkel szemben rendre ő maradt alul. Még fiatal versenyző, egy olimpiai ciklus van benne. A két érem és a több pontszerző helyezés lehetett volna több is, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk a sorsolással. Csoknyai például a későbbi bajnoktól kapott ki."
A magyarok két éremmel zárták az ötkarikás cselgáncstornát: 66 kg-ban Ungvári Miklós ezüstöt, 48-ban Csernoviczki Éva bronzot nyert.
Eredmények, férfiak, +100 kg:
1. Teddy Riner (Franciaország)
2. Alekszandr Mihajlin (Oroszország)
3. Andeas Tölzer (Németország) és Rafael Silva (Brazília)
...7. BOR BARNA
nők, +78 kg:
1. Idalys Ortiz (Kuba)
2. Szugimoto Mika (Japán)
3. Tung Ven (Tong Wen, Kína) és Karina Bryant (Nagy-Britannia)
Kapcsolódó cikkek:
Címlapsztori»
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Bevérzett az agya a világbajnoknak
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
A pólóválogatott elveszítette a kapitányát
Nem utazhat a vízilabda-válogatottal a barcelonai világbajnokságra a csapatkapitány Varga Dániel, aki komoly sérülést szenvedett a Szerbia ellen 12-7-re elveszített ...
Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok
Saját magát is meglepte a kajak-kenu-Eb-n nyert két aranyával Benedek Dalma, aki az ősszel döntött úgy, hogy szerb színekben folytatja a pályafutását. A hétszeres ...
Pirlo csodás gólt lőtt a századikon, Balotelli az izmait mutogatta
Az Eb-ezüstérmes olaszok győzelemmel kezdték a Konföderációs Kupát, miután a századik válogatottságát ünneplő Andrea Pirlo, valamint Mario Balotelli góljaival 2-1-re ...
Nehogy porrá törjön az elején
Havas Attila 12 motorcsónakos vébét nyert már, egy fahajóra tákolt Vihar-motor adta meg neki a kezdő lökést, a legújabb gépe kétszáz lóerős, több paramétere a Forma-1-es ...
A szerbek még túl nagy falatnak bizonyultak a pólóválogatottnak
A magyar férfivízilabda-válogatott 12-7-es vereséget szenvedett a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének fináléjában a szerbektől.
A kajaknégyes utolérhetetlen volt az Európa-bajnokságon
A Kárász Anna, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa összetételű kajaknégyes 500 méteren aranyérmes lett a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló ...
A Benedek-csapat négy között a Világligában
A magyar férfivízilabda-válogatott biztosan verte Brazíliát a Világliga negyeddöntőjében, a szombati elődöntőben az amerikaiak következnek.
Családlátogatások tisztították meg az angol focit
Hat év alatt 22 százalékkal csökkent a szabálytalanságok száma az angol focibajnokságban. Bár Alex Ferguson és Arséne Wenger is a kemény játék miatt panaszkodott nemrég, ...
Munkások és bolti eladók Xaviék ellen
Miközben a világ- és Európa-bajnok spanyolok, a házigazda brazilok, az olaszok, uruguayiak és nigériaiak révén a világ labdarúgásának színe-java felvonul a szombaton ...
Bolt a világ idei legjobbjával tért magához
A múlt heti 100-as veresége után a Gyémánt Liga-sorozat oslói állomásán javított Usain Bolt. A hatszoros olimpiai bajnok 19.79 másodperces eredménnyel nyerte a 200 ...
Az egész egy nagy extázis volt
Kásás Tamás a tavalyi visszavonulása óta alig látott labdát, fel is szaladt rá öt kiló, amit egyáltalán nem bán, mert így legalább úgy néz ki, mint egy ember. A ...
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
- Bevérzett az agya a világbajnoknak
- Mennyibe kerül nekünk a második Varga-csomag?
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok
- Így születik a Dzsudzsák-kacsa
- Emelkedik a telefonadó, drágább lesz a készpénzfelvétel
- Ötmillió kilométerhez közelít az elnyűhetetlen Volvo
- Vadra fogható - Gaz 69 (1966) veteránteszt
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Denevérként láthat a sötétben a mobilunk
- A Barcába igazolhat a Chelsea egyik legjobbja
- Máris korrigálják a Varga-csomagot
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- A pólóválogatott elveszítette a kapitányát
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.