[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Nem sikerült az újabb dzsúdós bravúr

MTI|2012. 07. 31., 13:08|Utolsó módosítás:2012. 07. 31., 14:02|

Csoknyai László kikapott a világbajnoki címvédő dél-koreai riválisától a cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, így helyezetlenül zárt a londoni olimpia keddi versenynapján.

"Mindent megtettem, harcoltam, mint egy oroszlán, de egy apró hiba miatt elment a meccs. Az edzőmmel is megbeszéltük, hogy ezt a hibát, mármint hogy egy nálam magasabb ellenféllel szemben lehajtsam a fejem, nem szabad elkövetnem, mégis megtörtént. Ha ez nincs, még az aranypontért küzdenénk. Remélem, ettől nem törik meg a csapat lendülete, és lesznek még további sikerek" - mondta a találkozó után az Atomerőmű SE 24 éves sportolója.

Edzője, Hangyási László azt mondta, kár, hogy tanítványa már a verseny ezen szakaszában összeakadt a dél-koreaival, aki a mezőny egyik legjobb dzsúdósa, mert így nincs lehetőség a vigaszágra sem.

A magyar dzsúdós értékelhető akció nélküli mérkőzésen két intésért járó jukóval szenvedett vereséget a legutóbbi két vb-n aranyéremig jutó Kim Dzse Bumtól. Csoknyai a magyar cselgáncscsapat első helyezetlen versenyzője Londonban, korábban Ungvári Miklós (66 kg) ezüst-, Csernoviczki Éva (48 kg) pedig bronzérmet szerzett, míg Karakas Hedvig (57 kg) az ötödik helyen végzett.

Címlapsztori»

Forrás: Manchestereveningnews Így lépett át a futball az űrkorszakba Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
    Forrás: Manchestereveningnews Így lépett át a futball az űrkorszakba Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Volt játékosaitól tarthat az ETO A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
    Forrás: AFP/Cesar Manso Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
    Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard David Beckham visszavonul Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
    Forrás: MTI/EPA/NTB Scanpix/Terje Bendiksby Görbicz Anitát csak szeretni kell Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
    Forrás: AFP/Adrian Dennis Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
    Forrás: AFP/Stan Honda A legszebb női pilóták Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés