[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Karakas az utolsó pillanatokban fordított

MTI|2012. 07. 30., 11:29|Utolsó módosítás:2012. 07. 30., 11:53|

Karakas Hedvig másodpercekkel a vége előtt elért ipponnal győzött első meccsén, és ezzel bejutott a női cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A 22 éves, 2009-ben vb-bronzérmes dzsúdós a 16 közé jutásért a spanyol Concepcion Bellorin ellen lépett tatamira. Karakas eddig háromszor találkozott kilenc évvel idősebb ellenfelével, és kettejük párbajában 2-1-re vezetett. A szabadkártyával olimpiai résztvevő Bellorin az első perctől védekezésre kényszerült. Karakas kezdeményezett többet, másfél perc elteltével intették is a spanyolt. A folytatásban a magyar cselgáncsozó többször is földharcban kerekedett ellenfele fölé, leszorítással, majd karfeszítéssel próbálkozott, úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor szerez pontot. Azonban elég volt egy pillanatnyi kihagyás, s Bellorin jukót érően dobta el Karakast, s ekkor már csak 54 mp volt hátra a meccsből. Az újpesti dzsúdós még nagyobb sebességre kapcsolt, és 12 másodperccel a vége előtt egy ippont érő akcióval megnyerte az összecsapást.

Forrás: Getty Images/Johannes Eisele

"Nem volt tökéletes a felkészülésem, sérülés miatt egy hónapot ki kellett hagynom, még hiányzik a szőnyegbiztonság" - nyilatkozott Karakas. "De mindent meg fogok tenni a jó szereplésért, a dzsúdósok két érme még plusz lökést adott nekem is, s megnyugtatott."

Karakas következő ellenfele a vb-ezüstérmes brazil Rafaela Silva lesz.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/RIA Novosti Dzsudzsák súlyos büntetést kapott Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
    Forrás: AFP/RIA Novosti Dzsudzsák súlyos büntetést kapott Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Dzsudzsák: Csak békítettem Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
    Forrás: MTI/AP/Jon Super Ferguson őrült meccsel búcsúzott Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
    Forrás: Manchestereveningnews Így lépett át a futball az űrkorszakba Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Volt játékosaitól tarthat az ETO A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
    Forrás: AFP/Cesar Manso Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés