Hét magyar dzsúdózhat az olimpián

Vágólapra másolva!
A kötöttfogású birkózó Lőrincz Tamás és Bácsi Péter kvótaszerzése után szombaton az is eldőlt, hogy hét versenyző képviseli majd a magyar színeket cselgáncsban a londoni játékokon.
Vágólapra másolva!

Azt már korábban lehetett tudni, hogy a sportágban hat magyar kvótára biztosan lehet számítani, szombaton azonban kiderült, hogy az Európa-bajnokság első fordulójában búcsúzott Csoknyai László is megszerezte az indulási jogot. Bár korábban úgy hírlett, hogy csak az európai szövetség szabadkártyájával kvalifikálhatja magát, a paksi dzsúdós az utolsó helyen még éppen bekerült a világranglista első 22 helyezettje közé, így közvetlenül kijut az olimpiára. A párhuzamosan zajló Ázsia-bajnokságról az üzbég Jahjo Imamov a döntőbe kerüléssel meg tudta volna előzni őt, ám végül csak bronzérmes lett.

A magyar színeket tehát hét dzsúdós képviseli majd Londonban: Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70), Joó Abigél (78), Ungvári Miklós (66), Csoknyai László (81) és Bor Barna (+100).

"Maximálisan elégedett vagyok a szereplésünkkel, Csernoviczki Évi bronza és Bor Barna ezüstje mellett Joó Abigél mai diadala bearanyozta a hétvégénket. A versenyzők hozták, amit vártunk tőlük, ezzel együtt ismét hangsúlyoznám, hogy ez az Eb csak egy állomás volt az olimpiai felkészülésben" - nyilatkozta Tóth László, a magyar szövetség elnöke.