Ellenfele hátán zokogott a sérülés miatt kikapó Bácsi
[origo]|2012. 08. 05., 15:24|Utolsó módosítás:2012. 08. 05., 18:56|Bár biztatóan kezdődött Bácsi Péter első meccse az olimpián, végül sérülés miatt nem tudta befejezni a magyar birkózó. Térdsérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy kórházba szállították, így a vigaszágon sem folytathatta.
A kötöttfogású birkózók 74 kg-os mezőnyében induló magyar az idei Eb-n bronzérmes litván Kazakevics ellen kezdett. Végig aktívabb volt az első menetben, de nem csinált értékelhető akciót, így másfél perc után kékmezesként ő térdelt le először. Ellenfele azonban nem tudott mit kezdeni vele, így Bácsi 1-0-ra nyerte az első menetet.
A második menetben is Bácsi próbálkozott, de ellenfele bontotta fogásait. A magyar birkózó kedvezményezett helyzetből nagy elánnal kereste a fogást, azonban lába beszorult a litván alá, s a fájdalomtól ordítva abbahagyta a küzdelmet, így riválisa egyenlített (0-1).

A folytatásra a megsérült magyar összeszorított fogakkal visszatért, és kihúzta a harmadik menet álló harcát. A sorsolás után Kazakevics térdelt le, azaz Bácsinak akciót kellett volna csinálnia fél perc alatt a továbbjutáshoz. Az olimpiai ötödik helyezett nagy lendülettel vetette magát akcióba, félig fel is emelte ellenfelét, ám a fájós lába felmondta a szolgálatot, ő pedig zokogva borult rá ellenfele hátára.
Az első diagnózis szerint a versenyzőnek a bal lábában hátsó szalagszakadása van, ezért kórházba szállították, így a vigaszágon sem folytathatta.

Címlapsztori»
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Újra világít a legrégebbi villanykörte
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
- Klopp: Götze eligazolása olyan volt, mint egy infarktus
- Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
- Szívszorító és ciki jelenet a Barca ünneplésén
- Már 143 lóerős 5-ös BMW is van
- A MinDig TV után is érdeklődik az állam
- Dzsudzsák: Csak békítettem
- Az Apple sehol nem fizet adót, csak Amerikában
- Mourinho csapás volt a spanyol futballra
- A kézi- és a pólódöntő is látható lesz a tévében
- Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
- Engem nem sért, ha letótoznak
- A ManUnitednél dől a pénz
- Letolt gatyával hagyta el a pályát a kiállított focista
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.