Hatos Gábor is ott lehet a londoni olimpián
MTI|2012. 04. 27., 13:23|Utolsó módosítás:2012. 04. 27., 14:52|Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn.
JÁTSSZ ONLINE!
A viadal honlapja szerint a 2010-es világbajnokság szombathelyi bronzérmese, idei Európa-bajnoki harmadikja a nyolcaddöntőben kezdett, s két menetben, 1-0 és 2-0-ra győzött a tavalyi Eb-ezüstérmes örmény Musza Murtazalijev ellen, majd az elődöntőben ugyanilyen aránnyal verte az ukrán Gija Csihladzét.
A négy között a kirgiz Bator Bazarov várt rá, akit három menetben (1-0, 0-2, 1-0) legyőzött, így olimpiai kvótát szerzett. Az athéni és a pekingi játékokon is szerepelt Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti, szófiai sikere után a második szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította helyét a játékokon.
"Felhívtam a szövetséget, hogy mondják le Gabi helsinki foglalását a jövő heti kvalifikációs versenyre, mert nem lesz rá szükség" - nyilatkozta Lázár János csapatvezető, a magyar szövetség alelnöke. "Egészen hihetetlen birkózással jutott a döntőbe, a negyeddöntő után tíz perccel kellett ismét szőnyegre lépnie, de megcsinálta, nagyon boldogok vagyunk."
Az athéni és a pekingi játékokon is szerepelt Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti, szófiai sikere után a második szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította helyét a játékokon.
A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) szerzett kvótát.
A kínai viadal első napján a másik három magyar egyaránt a negyeddöntőben kapott ki: Wöller Gergő (66 kg) és Veréb István (84 kg) veresége után a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is ebben a szakaszban veszített, méghozzá két menetben (1-5, 0-4) az ukrán Eb-második Valerij Andrijcev ellen.
Közülük Wöller Gergő és Kiss Gergely kiesett, ugyanakkor Veréb Istvánt a vigaszágra segítette legyőzője, a venezuelai Jose Daniel Diaz. Veréb azonban a vigaszágon első mérkőzésén kikapott, így ő is búcsúzott.
A kvóta nélkül maradt versenyzők számára az utolsó esélyt a jövő heti, Helsinkiben sorra kerülő kvalifikációs verseny kínálja.
Címlapsztori»
Mennyit ér a női tenisz?
A női teniszezők órási szerencséje, hogy ugyanannyi pénzt kapnak a Grand Slam-győzelmekért, mint a férfiak - mondja Taróczy Balázs, aki mások mellett igazságtalannak ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Így születik a Dzsudzsák-kacsa
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
Mennyit ér a női tenisz?
A női teniszezők órási szerencséje, hogy ugyanannyi pénzt kapnak a Grand Slam-győzelmekért, mint a férfiak - mondja Taróczy Balázs, aki mások mellett igazságtalannak ...
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
A pólóválogatott elveszítette a kapitányát
Nem utazhat a vízilabda-válogatottal a barcelonai világbajnokságra a csapatkapitány Varga Dániel, aki komoly sérülést szenvedett a Szerbia ellen 12-7-re elveszített ...
Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok
Saját magát is meglepte a kajak-kenu-Eb-n nyert két aranyával Benedek Dalma, aki az ősszel döntött úgy, hogy szerb színekben folytatja a pályafutását. A hétszeres ...
Pirlo csodás gólt lőtt a századikon, Balotelli az izmait mutogatta
Az Eb-ezüstérmes olaszok győzelemmel kezdték a Konföderációs Kupát, miután a századik válogatottságát ünneplő Andrea Pirlo, valamint Mario Balotelli góljaival 2-1-re ...
Nehogy porrá törjön az elején
Havas Attila 12 motorcsónakos vébét nyert már, egy fahajóra tákolt Vihar-motor adta meg neki a kezdő lökést, a legújabb gépe kétszáz lóerős, több paramétere a Forma-1-es ...
A szerbek még túl nagy falatnak bizonyultak a pólóválogatottnak
A magyar férfivízilabda-válogatott 12-7-es vereséget szenvedett a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének fináléjában a szerbektől.
A kajaknégyes utolérhetetlen volt az Európa-bajnokságon
A Kárász Anna, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa összetételű kajaknégyes 500 méteren aranyérmes lett a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló ...
A Benedek-csapat négy között a Világligában
A magyar férfivízilabda-válogatott biztosan verte Brazíliát a Világliga negyeddöntőjében, a szombati elődöntőben az amerikaiak következnek.
Családlátogatások tisztították meg az angol focit
Hat év alatt 22 százalékkal csökkent a szabálytalanságok száma az angol focibajnokságban. Bár Alex Ferguson és Arséne Wenger is a kemény játék miatt panaszkodott nemrég, ...
Munkások és bolti eladók Xaviék ellen
Miközben a világ- és Európa-bajnok spanyolok, a házigazda brazilok, az olaszok, uruguayiak és nigériaiak révén a világ labdarúgásának színe-java felvonul a szombaton ...
Bolt a világ idei legjobbjával tért magához
A múlt heti 100-as veresége után a Gyémánt Liga-sorozat oslói állomásán javított Usain Bolt. A hatszoros olimpiai bajnok 19.79 másodperces eredménnyel nyerte a 200 ...
Az egész egy nagy extázis volt
Kásás Tamás a tavalyi visszavonulása óta alig látott labdát, fel is szaladt rá öt kiló, amit egyáltalán nem bán, mert így legalább úgy néz ki, mint egy ember. A ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Így születik a Dzsudzsák-kacsa
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
- Golyóval a koponyájában védett a kapus
- Lesz itt magyar növekedés!
- 123 milliót fizettek két parkolóhelyért
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Autóval külföldre menni kész téboly
- Kicsi bácsi mindenkit feljelent
- 30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Czink kis híján belehalt egy vakbélgyulladásba
- A legnagyobb gyógyszerbeszállító minden kórházzal szerződést bontott
- A világ legvékonyabb okosmobilja a Huaweitől
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Kivonulnak Görögország hitelezői
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.