Ligeti örül a kvótának, mert nem szeret repülni
MTI|2012. 04. 21., 19:17|Utolsó módosítás:2012. 04. 21., 23:28|Mivel a döntőben a török Taha Akgul nem állt ki ellene, Ligeti Dániel megnyerte a szabadfogású birkózók 120 kilós súlycsoportjának versenyét a szófiai olimpiai selejtezőn.
Ligeti energikus birkózással pontot szerzett
A döntőbe és ezáltal a Londonba vezető úton Ligeti egyformán két menetben győzte le a lengyel Bartolomiej Bartnickit, a 2009-ben és 2010-ben vb-bronzérmes görög Joannisz Arzumanidiszt és az ukrán Olekszandr Hocianivszkijt.
"A finálé volt a legkönnyebb" - mondta nevetve a 22 éves magyar. "Nagyon jó napom volt, végig kiválóan ment a birkózás, nem is volt igazán szorult helyzetem. Különösen örülök, hogy most sikerült megszereznem a kvótát, mert nem szeretek repülni, így örömmel kihagyom a jövő hétvégi, kínai kvalifikációs versenyt. Azért Londonba azt a kétórás utat majd kibírom a levegőben."
Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes Ligeti az ötkarikás célkitűzésről nem akart beszélni, mert mint mondta, nem szeretne feleslegesen terhet tenni magára. Ezért nem úgy utazik majd ki, hogy az olimpiai bajnoki cím a cél, de gyorsan hozzátette, nem is úgy, hogy első meccsén kiessen.
"Még erősödnöm kell a súlycsoportba, mert amíg mások 15 kilókat fogyasztanak, addig én 113 kilóval mérlegeltem. Arra viszont figyelni kell, hogy a plusz súly majd ne menjen a gyorsaság rovására, ami most talán a legnagyobb erényem a mezőnyben" - mondta Ligeti.
"Nagy kő esett le a szívemről, hogy megvan az első kvóta, de ezért jöttünk. Dani teljesítménye önmagáért beszél, egyetlen pontot tudtak rajta csinálni, azt is a görög akkor, amikor már Dani 3-0-ra vezetett a menetben" - mondta Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.
A szakvezető arról is beszélt, hogy Ligeti az olimpiai mezőnyben is jó pár riválist legyőzhet, vagy már meg is tette, de persze vannak még olyanok, akik ellen nem ő az esélyes. Elmondása szerint most azon lesznek, hogy a későbbiekben 116-117 kilóval tudjon versenyezni, de ugyanilyen gyors maradjon. Ennek elérése szerinte hosszú folyamat, azaz ez még nem Londonra vonatkozik.
Ligeti sikere a sportágnak a negyedik, a szakágnak pedig az első ötkarikás indulási jog megszerzését jelentette. A tavalyi, isztambuli világbajnokságon a kötöttfogásúak közül Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120), a nőknél pedig Sastin Marianna (63) szerzett londoni kvótát.
Szófiában minden súlycsoportban csak a döntősök jutnak olimpiai részvételi joghoz. Azoknak, akik vereséget szenvednek-szenvedtek a fináléba vezető úton, még két lehetőségük marad: a jövő hétvégén a kínai, valamint a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs versenyen válthatják meg londoni repülőjegyüket.
"Át kell gondolni, hogy kik utazzanak a kínai versenyre. Wöller Gergő és Kiss Gergely lázas, nem biztos, hogy így van értelme nekik megpróbálni. Valószínűleg hétfőn az orvosokkal egyeztetve döntünk, ahogy a mostani versenyt sérülés miatt kihagyó Veréb István esetében is. Lehet, érdemesebb lenne teljesen felkészülten Helsinkiben megragadni az utolsó esélyt. Ami biztos, Hatos Gábor utazik, az ő kvótaszerzése azért valószínű, mert lassan tényleg nincs bent olyan rivális a súlycsoportjában, akinél ne lenne jobb" - mondta a hátralévő két versenyről Gulyás.
Címlapsztori»
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
- Szívszorító és ciki jelenet a Barca ünneplésén
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
- Illegális térkép készült az internetről
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
- Szívszorító és ciki jelenet a Barca ünneplésén
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
- Illegális térkép készült az internetről
- Azért a cukiságnak is van határa
- A brit kormányfőnek elege van az adóparadicsomokból
- Szlovénia kiárusítja az állami vagyont
- Ferguson őrült meccsel búcsúzott
- Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
- Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam
- Erőssék újabb emberfeletti teljesítménye
- A MinDig TV után is érdeklődik az állam
- Messi hosszú távon tervez a Barcelonával
- Ibrahimovic a legjobb
- Két válogatott kézis távozik Érdről, kettő érkezik
- Priskin elintézte a Dinamót, Dzsudzsákot bunyóért kiállították
- Pistorius csak a tárgyalásra koncentrál idén
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.