Megvan az első dopping miatt elvett londoni aranyérem

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn doppingvétség miatt megfosztotta aranyérmétől a londoni olimpián női súlylökésben győztes fehérorosz Nagyezsda Osztapcsukot.
Vágólapra másolva!

A döntés értelmében az aranyat a versenyben másodikként zárt új-zélandi Valerie Adams, az ezüstöt az orosz Jevgenyina Kolodko, a bronzot pedig a kínai Kung Li-csiao kapja meg. Az egyetlen magyar induló, Márton Anita nem jutott döntőbe.

Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Pekingben bronzérmes Osztapcsuk szervezetében - aki 21,36 m-rel diadalmaskodott múlt hétfőn - a metenolon nevű szteroidra bukkantak. A tesztet kétszer, először egy nappal a női súlylökés döntője előtt, másodszor pedig a versenyt követően végezték el. A mintában mindkét próba során kimutatható volt a tiltott szer.