Bolt nem tudta elcsórni az ereklyét

Vágólapra másolva!
Három aranyérem, és a váltóval futott világcsúcs után Usain Bolt az atlétikai pályáról zsákmányolt ereklyével szeretett volna távozni, ám egy szigorú pályabíró kemény fellépéssel visszavette tőle a váltóbotot.
Vágólapra másolva!

Óriási 36.84 mp-es világcsúccsal nyerte a jamaicai férficsapat a 4x100 méteres váltót, amelyben Nesta Carter, Michael Frater és Yohan Blake mellett Usain Bolt száguldott negyedik emberként a célba.

A Peking után Londonban is három aranyat szerző sprinter a célba érkezés után ünnepelni akart, ám egy pályabíró megállította, hogy elvegye tőle a váltóbotot, Bolt azonban szerette volna azt megtartani. Rövid vita alakult ki, amelyben - az olimpiai atlétikapályán először - Bolt maradt alul, majd a bíróra legyintve, kissé idegesen elvonult.

Forrás: Getty Images/Alexander Hassenstein