Parsban maradt egy kis hiányérzet

pars krisztián, kalapácsvetés
Vágólapra másolva!
Egyelőre fel sem tudja fogni, hogy olimpiai bajnok lett, pedig nem is dobott úgy, ahogy szeretett volna Pars Krisztián.
Vágólapra másolva!

"Nagyon boldog vagyok, egyelőre nehéz felfogni, ami történt" - nyilatkozta a kalapácsvetés döntője után Pars Krisztián. "Szeretném megköszönni mindenkinek otthon a szurkolást, köszönöm anyukámnak, apukámnak és a barátnőmnek, aki a nehéz pillanatokban is velem volt. Németh Pálnak, volt nevelőedzőmnek és mesteremnek is sokat köszönhetek, sajnálom hogy nem élte meg ezt az eredményt. Ugyanakkor a fia, Németh Zsolt mellettem van és sokat segít."

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Forrás: MTI/Kollányi Péter

"Fantasztikus volt ebben a stadionban versenyezni. Egy kicsit bennem van, hogy nem dobtam igazán úgy, ahogy szerettem volna. A többiek eredménye nem úgy alakult, ahogyan azt vártuk, kicsi hiányérzet is maradt bennem, hogy nem vittek előre ebben a versenyben. Mindig meg kell érezni egy győzelmet, ez megvolt az Európa-bajnokságon. Most úgy tudtam odaállni, hogy nem kapkodok. Nagyon jó volt, hogy 79 méter fölött kezdtem."

"Krisztián nagyon megérdemelte ezt a győzelmet, évek óta bizonyítja, hogy ennek a kalapácsvető mezőnynek az elején a helye" - értékelt Dornbach Ildikó, a sportági szövetség szakmai igazgatója. "Elképesztő fegyelemmel dolgozott ebben az évben. Soha olyan lelkiismeretesen nem csinálta végig a regenerációt és nem figyelt úgy oda magára, mint idén. A mai versenyen, amikor mások megremegtek, ő oda tudta tenni magát. Végig vezetett, kétséget nem hagyott afelől, hogy ő a legjobb."