Nem így kellene menniük a dolgoknak egy olimpián - Pars berágott a verseny rendezőire
Juha Pál|2012. 08. 03., 20:03|Utolsó módosítás:2012. 08. 04., 9:41|A szervezők miatt kétszer kellett bemelegítenie a kalapácsvetés selejtezőjében Pars Krisztiánnak, aki ettől ideges lett, és kissé megzuhant, ennek ellenére a legjobb dobással jutott be a vasárnapi döntőbe. Tyihon kizárásával szerinte az élet visszaadta azt, amit korábban elvett.
Pars Krisztián eddig is favoritnak számított kalapácsvetésben, pénteken pedig tovább javultak az esélyei. A háromszoros világbajnok fehérorosz Ivan Tyihon ugyanis nem indulhatott el a versenyen, miután évekkel ezelőtti mintáinak újbóli vizsgálata során doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök.
Az ember ilyenkor egy kicsit megzuhan
"Most mit mondjak? No komment. Az élet visszaadja azt, amit korábban elvett" - nyilatkozta az [origo]-nak Londonban Pars Krisztián, aki évekig hiába bízott benne, hogy a két fehérorosz doppingügye miatt utólag megkapja majd a pekingi ezüstérmet.
Pars elsőre egy könnyed 77,11-gyel nyitott, majd 79,39-cel simán megdobta a 78 méteres selejtezőszintet, de jó eredménye ellenére is elégedetlen volt. Nem magával, hanem a rendezéssel, a szervezők ugyanis rengeteget váratták a versenyzőket.

"Ideges vagyok, nem gondolnám, hogy egy olimpián így kellene történniük a dolgoknak akkor, amikor a második selejtezőcsoport atlétái már készen állnak a dobásra" - mondta Pars. "Abban a hitben voltunk, hogy mi dobunk 20 perc múlva. A rendezők nem látták, hogy az első selejtezőkörből még csak az első dobás ment le, és van még hátra húsz dobó? Hozzá nem értők szervezhették a versenyt" - panaszkodott a 30 éves nehézatléta.
A legnagyobb probléma az volt a számára, hogy kétszer kellett bemelegítenie: "Ez azért egy kicsit fárasztó, az ember ilyenkor egy kicsit megzuhan. Én már felpörögtem, rákészültem a selejtezőre, nem tudom, hogyan engedhetnek meg egy ilyet egy olimpián."
A szervezők nem indokolták semmivel a késést, csak annyit mondtak Parséknak, hogy várjanak fél órát, majd amikor ez letelt, újabb 20 perc türelmet kértek. "Az első dobásomon rajta is volt ennek a hatása, ráadásul azt észre sem vettük, hogy leszakadt az ég, vizes volt a kör. A selejtezőben mindegyik dobás biztonsági, nekem most nem kellett nagyon meghajtanom a dobásomat, a 78-as selejtezőszint laza dobásokkal is megy."
Szavai alapján egyértelmű, hogy ennél jóval nagyobb dobásra is képes lehet a vasárnapi döntőben. "Mivel kétszer melegítettem be, kicsit le voltam ülve, és nem olyan merészen álltam oda."
Nagyképű volt a lengyel tehetség
Tyihon az idén 82,81-et is dobott, Pars az idei ranglistán 82,28-cal a második, a 2012-es év harmadik legjobb eredménye pedig Pawel Fajdeké (81,39), aki szintén hiányozni fog a fináléból.
A 23 éves lengyel nehézatléta az első két dobásánál elcsúszott, a harmadiknál pedig kilépett, így érvényes kísérlet nélkül zárta a selejtezőt. Pars szerint Fajdek megérdemelte, hogy nem került be a legjobb 12 közé. "Nem kellett volna nagyképűnek lennie. Nem értem, miért nem indult az Eb-n, én fiatalon soha nem hagytam volna ki egyetlen nagy versenyt sem. Nem látom benne az alázatot, és mint látjuk, ez meg is bosszulta magát. A sport nem arról szól, hogy versenyezzek? Menjen el inkább sakkozni vagy vitorlázni, ha azt élvezi. Ha pedig nem élvezi a kalapácsvetést, akkor tessék, megvan az eredménye. Azért, mert dobott egy 81 felettit egy versenyen, még nem kelleme kevélyen járkálnia."

Pars a döntő előtt elsősorban arra koncentrál majd, hogy fejben kipihenje magát. A körülményekkel elégedett, mindössze egyetlen dolog nem tetszik neki, hogy az atléták nem kerültek egy szobába az olimpiai faluban. "Az atlétákat is úgy kellene kezelni, mint egy csapatot. Szétszórtak minket a faluban, ami olyan, mintha a kézilabdázók közül kivennének három játékost, és betennék őket a birkózók közé - szerintem nem örülne ennek Mocsai Lajos. Én a dzsúdósokkal vagyok, a többiek sportlövőkkel, viszont egy emeleten. Nem értem, hogy miért nem lehetett egy szobába tenni minket, hiszen ez egy csapat, aminek az lenne a lényege, hogy együtt vagyunk, tudjuk, mikor kinek van a száma, és nem zörgünk, nem csattogunk."
Én is aranyat várok
A körmendi születésű sportolót doppingolja, hogy a szurkolók és a média is aranyérmet vár tőle, főképp, hogy ő is azzal a céllal utazott el Londonba, hogy olimpiai bajnok legyen.
"Én is aranyat várok, és ha a többiek elvárása megegyezik az enyémmel, akkor könnyebb helyzetben vagyok. Ha a mozgásomat összerakva 82 métert dobok, és megvernek 82,10-zel, akkor elégedett leszek, mert ez azt jelentené, hogy ha nem is a maximumot, de sokat kihoztam magamból. Ha megdobom ezt, és mégis megvernek, az teljesen más, mint ha egyáltalán nem tudnék nagyot dobni."
A célja egy 82 méter körüli eredmény, de nem biztos abban, hogy az feltétlenül elég lesz az aranyéremhez. "Látjuk a sötét lovakat, a 37 éves Murofusi Kodzsi (78,48-cal) megnyerte az első selejtezőt, Primus Kozmus szintén nagyot (78,12) dobott. Fura dolgok ezek, sajnálom, hogy év közben alig versenyeztem ellenük, Kodzsit még csak nem is láttam. De csak arra készülök, hogy én jó legyek, és nagyot dobjak."
Tyihon és Fajdek kiesésével nagyot nőttek Pars esélyei, hiszen rajta kívül egyedül egy olyan atléta jutott be a fináléba, aki az idén már dobott 80 méter felett: az orosz Kirill Ikonnyikov júliusban 80,25-ig jutott, most pedig 76,85-tel lett döntős. Pars mégsem hiszi, hogy nem lesznek 80 feletti dobások a döntőben. "Lesznek még itt meglepetések" - jelentette ki.
A selejtező végeredménye:
1. Pars Krisztián 79,37 méter
2. Murofusi Kodzsi (japán) 78,48
3. Primoz Kozmus (szlovén) 78,12
4. Olekszij Szokirszkij (ukrán) 77,65
5. Kibwe Johnson (amerikai) 77,17
6. Kirill Ikonnyikov (orosz) 76,85
7. Szymon Ziolkowski (lengyel) 76,22
8. Dilshod Nazarov (tadzsik) 75,91
9. Lukas Melich (cseh) 75,88
10. Nicola Vizzoni (olasz) 74,79
11. Alexander Smith (brit) 74,71
12. Valerij Sviatoka (fehérorosz) 74,69
Címlapsztori»
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
- Elveszett ember, akinek autójában nincs kamera
- Ronaldóék összeomlottak, kupagyőztes az Atlético
- Tűnés a falumból!
- Sokkal jobb az új Google Maps
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
- Elveszett ember, akinek autójában nincs kamera
- Ronaldóék összeomlottak, kupagyőztes az Atlético
- Tűnés a falumból!
- Sokkal jobb az új Google Maps
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Ronaldo fejre rúgott, Pepe dulakodott, Courtois-t megdobták
- Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Povetkin KO-val harcolta ki a Vlagyimir Klicsko elleni meccset
- Szélvédőt tört a disznófejjel megviccelt focista
- Abszurd öngól döntött a BL-ről, drámai hajrával maradt benn a Hoffenheim
- A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
- Háromszázzal is száguldhatna a magyar kamion
- Ifjúsági világrekordot dobott a 17 éves magyar lány
- Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
- FTC-MTK, Veszprém-Szeged és hokivébé a tévében
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.