[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Összeesküvést sejt a Kővágó-ügyben a magyar szövetség

MTI|2012. 07. 30., 15:37|Utolsó módosítás:2012. 07. 30., 15:39|

Van lehetőség a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kétéves eltiltásáról hozott döntés felülvizsgálatára a diszkoszvető Kővágó Zoltán ügyében, ám ez mindenképpen hónapokat vesz igénybe - véli Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára.

Gyulai hétfőn a Digi Sport Reggli Start című műsorában azt is elárulta, hogy több összeesküvés-elméletük is van arra, miként végződhetett eltiltással egy olyan ügy, melyben a magyar doppingcsoport korábban, alapos vizsgálat után arra jutott, hogy Kővágó nem követett el vétséget. Kővágót egy tavaly augusztusi eset miatt büntette a CAS közvetlenül a játékok előtt, mert szerinte a sportoló kivonta magát a doppingellenőrzés alól.

"Nem csak a Magyar Atlétikai Szövetség, hanem a független magyar doppingbizottság is ártatlannak tartja Kővágót. Jogerős elsőfokú ítélete ezt ki is mondta, amit később külföldön felülbíráltak, ahol szerintünk valakik befolyásolták a bíróság döntését - mondta Gyulai a műsorban. "Történt valami tavaly augusztusban Szolnokon, ám szerintünk a két doppingellenőr sosem találkozott Kővágóval. Ellenben az ellenőrök rokonok, vej és anyós, ami önmagában is érdekes és jelentősen gyengíti az érvelésüket, főleg, hogy négyen is mást állítanak velük szemben" - jelentette ki.

Forrás: MTI/Zádor Péter

"Keressük, vajon ki lehet ellenünk. Nagyon furcsa úgy vívni egy háborút, hogy körülötted az ellenfél láthatatlan és megfoghatatlan. Nem értjük az okokat, habár sejtéseink vannak, azért nem teljesen vakon tapogatózunk: van több összeesküvés-elméletünk. Nem elképzelhetetlen, hogy a kollektív bűnösség elve vetül még mindig a magyar nehézatlétikára nyolc év után is, de ez elképesztő lenne. Az is lehet, hogy vetélytársak állnak az ügy mögött, ami picit hízelgő, de inkább ijesztő" - mondta Gyulai.

A felülvizsgálati lehetőséggel kapcsolatban azt emelte ki Gyulai, van precedens arra, hogy megváltoztatják a CAS-ítéletet, de azt is elismerte, hogy Kővágón ez már igazából nem segít, mert mint mondta: a versenyző padlón van". "Kinyilvánítottuk mindig, hogy Kővágó Zolitól érmet várunk Londonban. Biztos vagyok benne, hogy ott állt volna a dobogón. Az ő érmét nem tudjuk pótolni, de Pars Krisztián aranyat szerez majd, kicsit Zoliért is" - jelentette ki Gyulai Márton.

A Kővágó-ügyről itt olvashatja a cikkeinket.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/RIA Novosti Dzsudzsák súlyos büntetést kapott Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
    Forrás: AFP/RIA Novosti Dzsudzsák súlyos büntetést kapott Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Dzsudzsák: Csak békítettem Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
    Forrás: MTI/AP/Jon Super Ferguson őrült meccsel búcsúzott Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
    Forrás: Manchestereveningnews Így lépett át a futball az űrkorszakba Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Volt játékosaitól tarthat az ETO A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
    Forrás: AFP/Cesar Manso Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés