[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Lerövidítették az olimpiai megnyitó programját

MTI|2012. 07. 18., 18:47|

Néhány perccel lerövidítették a londoni olimpia jövő pénteki megnyitójának programját, hogy a nézők még hazajuthassanak a közösségi közlekedést használva.

JÁTSSZ ONLINE!

A szervezők (LOCOG) szerdán egyúttal cáfolták azt a médiaértesülést, hogy a műsort biztonsági okokból kellett kissé megkurtítani.

A Danny Boyle filmrendező által megálmodott megnyitó helyi idő szerint este kilenckor (magyar idő szerint 22 órakor) kezdődik, és éjfél után ér véget. A LOCOG közlése szerint egy 3-4 perces akrobatikus kerékpáros betétszámot vágtak ki belőle.

"A csoda szigetei" címet viselő show 27 millió fontba kerül, és tízezer szereplő közreműködésével bonyolítják le. A most kiszivárogtatott hírek szerint a 204 országból érkező sportolók a vidéki Angliát idéző díszletek között vonulnak majd be a stadionba, az állatok csapata pedig 12 lóból, három tehénből, két kecskéből, tíz tyúkból, kilenc libából, egy juhnyájból és terelőkutyákból áll össze.

A 80 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban, ahol II. Erzsébet brit uralkodó nyitja meg hivatalosan a játékokat, mintegy száz állam- és kormányfő lesz jelen. A ceremóniát világszerte körülbelül egymilliárd tv-néző követi majd figyelemmel.

Címlapsztori»

Fotó: Gilicze Bálint - Origo Felcsúton derült ki Alex Ferguson titka Játszott az Ajaxban, a Manchester Unitedben, volt a csapattársa Johan Cruyffnak, edzette Alex Ferguson, most pedig Felcsútra hozott ausztrál tinédzsereket, hogy lássák, ...
    Fotó: Gilicze Bálint - Origo Felcsúton derült ki Alex Ferguson titka Játszott az Ajaxban, a Manchester Unitedben, volt a csapattársa Johan Cruyffnak, edzette Alex Ferguson, most pedig Felcsútra hozott ausztrál tinédzsereket, hogy lássák, ...
    Forrás: AFP/Andrew Yates A ló már tökéletes, az ember még nem A legjobb atléták rendre rekordokat döntenek, míg a versenylovak az elmúlt hatvan évben csak elvétve voltak képesek erre. Őket nem motiválja a pénz, nem akarnak címlapra ...
    Forrás: AFP/Quique Garcia Szétesőben a Barca, és ez még a kisebb gond BL-kiesést jelentő és bajnoki aranyálmokat kipukkasztó vereség, távozni készülő edző, aki mögül kihátráltak a játékosok - nem éppen karneváli a hangulat a Barcelonánál. ...
    Forrás: 4bakancs.com Csak egy játszótér a halálos hegycsúcs A világ legveszélyesebb 8000 méter feletti csúcsának, az Annapurnának a megmászására készül egy román csapat élén az aradi Török Zsolt. Az erdélyi hegymászó lehet az ...
    Forrás: AFP Megint lázadnak a világfutball rendszere ellen Hét éve küzd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel a német negyedosztályú SV Wilhelmshaven, mert nem hajlandó elfogadni, hogy az éves költségvetése kétharmadát kifizesse ...
    Forrás: Joerg Mitter és Andreas Langreiter Csodás fotók a festői város felett A hétvégén Horvátországban folytatódik a Red Bull Air Race repülős sorozat. A festői Rovinj felett három versenyző, Besenyei Péter, az osztrák Hannes Arch és az angol ...
    Forrás: AFP/Fabrice Coffrini Real-Bayern harc a BL-döntőért Real Madrid-Bayern München és Chelsea-Atlético Madrid elődöntőket rendeznek majd a Bajnokok Ligájában. Az Európa Ligában összejött a Benfica-Juventus párharc.
    Forrás: AFP/Hector Retamal Nem lesz még egy kapus ilyen jobb lábbal Kevés kapus van, akinek nem azokra a góljaira emlékeznek, amelyeket kapott, hanem azokra, amelyeket ő rúgott. A brazil Rogério Ceni, a Sao Paulo 41 éves kapusa ...
    Forrás: AFP/Giuseppe Cacace Figo még jól járt a disznófejjel Zsilettpengecsapda, állattetemek, vizelettel teli zacskók, halottgyalázás - a futballdrukkerek kreativitása nem ismer határokat, ha az ellenféllel akarnak kibabrálni. De ...

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés