Toldo kivédte a hollandok szemét
2000. június 29., csütörtök, 22.31

A Peruzzi és Buffon távolmaradásával az olaszok első számú kapusává avanzsált Francesco Toldo lett a második elődöntő főhőse: összességében öt tizenegyest hárított (kettőhöz nem kellett hozzáérnie), és a squadra azzurra, miután emberhátrányban is 0-0-ra mentette a meccset, büntetőpárbajjal vette az utolsó akadályt a vasárnapi Eb-döntő előtt.

A döntő pillanat már a 39. percben eljött, amikor Toldo kiütötte De Boer tizenegyesét

Az amszterdami ArenA zsúfolásig tele volt, és főleg narancssárgába öltözött holland tömegekkel, akik - érthetően - nagyon bíztak abban, hogy hazai pályán az Oranje megismétli 12 évvel ezelőtti sikerét, amikor az akkori NSZK-ban rendezett Eb-n bejutott a döntőbe (és Ruud Gullit, Frank Rijkaard és Marco van Basten vezérletével meg is nyerte a kontinensviadalt). A mostanra szövetségi kapitánnyá előlépett Rijkaard egyetlen változtatást eszközölt a jugoszlávokra gólzáport zúdító csapaton: a sérült Numan helyett Van Bronckhorst játszott a bal oldalon. Az olaszok nagyobb meglepetéssel szolgáltak, hiszen a kisebb sérüléssel bajlódó Totti helyett Dino Zoff a kezdőbe nevezte az eddig csak epizódszerephez jutott Alex del Pierót, aki viszont rögtön az első labdaérintésével veszélyeztetett, igaz lesről.

Olasz helyzetre nagyon-nagyon sokáig kellett várni, innentől a hazaiak átvették az irányítást, és megpróbálták mihamarabb dűlőre vinni a dolgot. Cocu már a harmadik percben gólt szerezhetett volna Bergkamp átadásából, de fölé lőtt, és onnantól szinte folyamatosan az azzurrik térfelén volt a labda (elképesztően sokáig mutatta a területi eloszlást mérő számláló a 10% értéket a holland tizenhatos környékén). A repülésfóbiás játékmester, valamint Zenden és Kluivert főszereplésével folyamatos munkában tartotta a holland csapat az olasz védelmet, amely két gyors sárgát is beszedett a meccs hevében kicsit részrehajlónak tűnő német bírótól.

De Boer mozdulata pedig minden holland érzést kifejez

Markus Merk azonban ekkor még nem vívta ki a kékek haragját, ez a 33. percben történt meg. Ekkor ugyanis Zambrotta egy átlagos kis faultért megkapta második sárgáját, így a pirosat is. A már ekkor hevesen tiltakozó, és ezután eggyel kevesebben lévő olaszok a 39. percben újabb pofont kaptak a bírótól: a tizenhatoson belül Kluivert mezét ráncigáló Nesta (egy meccsen vagy százszor megtekinthető) mozdulatát annyira rémesnek látta, hogy büntetőt adott érte. Ha ebből gól lett volna, nyugodtan leírhattuk volna: Merk hat perc alatt eldöntötte a meccset. Nem lett, mert Frank de Boer rosszul helyezett lövését Toldo kivédte. Két perc múlva a holland csapatkapitány jó szögű szabadrúgásból próbálkozhatott, de az is kimaradt.

Az első félidőt egy éppen csak mellécsorgó Kluivert-lövés zárta, de a szünet után mintha két, null-nullra játszó csapat jött volna ki a pályára. Érthető ez a rettentő jól védekező olaszok szemszögéből, hiszen emberhátrányban nehéz támadó szellemben működni, pláne, ha ez oly' távol áll a megtanultaktól. Maldiniék eddig sosem kerültek hátrányba, sosem kaptak két gólt egy meccsen és egyáltalán, sosem kaptak ki még (négy győzelem, 8-2-es gólarány az eddigi mérlegük), övék a torna legrettegettebb védelme. A hollandok azonban 13 gól rúgtak, és abból hatot éppen a negyeddöntőben - amely a jelek szerint nemhogy spannolta volna, inkább lenyomta őket. Szóval, két száz százalékos csapat összecsapásán általában a középpályán dőltek el a dolgok, semmi nem is nagyon történt, amíg...

Iuliano (a betörő Davids elleni) szabálytalansága ezúttal valóban tizenegyest ért, és a gólkirályságra pályázó Kluivert próbálta meg berúgni. Kapufa lett. Ilyet még nem látott a világ! Az aranygólra vagy inkább büntetőpárbajra játszó olaszok számára a lehető legjobban alakultak a dolgok, két biztos lövő hibázott, és ez már a 69. perc.

Rijkaard Seedorfnak: odamész és rúgsz egy gólt, megértetted?

Az kissé meglepő volt, hogy Zoff az eddig 12 perc játékidőt kapott Delvecchiót hozta be Inzaghi helyett, az azonban már nem, hogy a Zendenék által állandóan faragott Albertinit is le kellett cserélni (Pessotto jött, Zenden helyett meg Van Vossen). Az igazi változást azonban a szintén kisebb megütközést kiváltó következő holland csere hozta: a Bergkampot leváltó Seedorf egyértelműen gólszerzési tervekkel érkezett, rögtön a beállása után belelőtte Toldo kezébe a labdát (nyilván nem oda szánta). Ez már azonban a 88. percben történt, és a rendes játékidőből hátralévő percek már csak egy óriási olasz ziccert hoztak, amit azonban Delvecchio szintén rossz helyre, a holland portás Van der Sarba lőtt.

A ráadásban nagyjából ugyanaz ment, mint addig, holland mezőnyfölény (összességében 60%-os labdabirtoklás), középpályán zajló játék (48%), Kluivert-helyzetek, de minden egyre fogyatkozó lendülettel. A hajrája bejött a most már valóban rekorder Aron Winter, de ő sem tudta elodázni, hogy megszülessen az Eb harmadik 0-0-ja, mert bár a 120. percben még Kluivert megpróbált befejelni egyet, az is szélesre sikerült.

Érdekes lesz a döntő, amikor a torna legjobb kapusa címet maximálisan kiérdemelt Toldo az Aranylabda-várományos Zidane-nal néz majd farkasszemet

Tizenegyesek. Di Biagio biztosan lőtt a jobb felső sarokba (1-0), majd De Boer középre tartó lövését Toldo kiütötte, megdöbbentő eredménnyel végezve a magabiztosságáról legendás holland csapatkapitány ellen. Ezzel máris felmerült a lehetőség, hogy De Boer lesz az elődöntő negatív hőse, annál is inkább, mert Pessotto a bal alsó sarokba gurította a következő büntetőt (2-0). Jött a manchesteri "kidobóember", Stam, és szinte várható volt, hogy magasan a kapu fölé bombáz. Totti flegmán a kapuba emelt (3-0), majd Kluivert következett, aki nem hibázta el második lehetőségét (3-1). A hosszabbítást görcstől szenvedve befejező (és ezért talán kissé bizonytalan) Maldini lövését a balra vetődő Van der Sar kiütötte, de mielőtt felébredtek volna a holland remények, Bosvelt lövését a jobbra vetődő Toldo hárította, s ezzel Olaszország jutott a döntőbe.

Kérdés, hogy jót tesz-e ez az Eb-nek, a gólok számát és a futball színvonalát tekintve.

A mérkőzés után közvetlenül lemondott Frank Rijkaard, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: "Szeretném megköszönni valamennyi játékosom segítségét. Eredményt akartam elérni, s a csapat meg is érdemelte volna. Amikor szövetségi kapitány lettem, egy célt tűztem ki: meg kell nyerni az Európa-bajnokságot. Ez nem sikerült, így ideje, hogy új edző kerüljön a válogatott élére."

"Csodálatosan, nagy szívvel küzdött a csapat" - nyilatkozta ugyanakkor Dino Zoff. "Nem tudok szavakat találni erre a fantasztikus összecsapásra. Zambrotta kiállítása után sem estek kétségbe a játékosaim, hanem megkettőzött erővel harcoltak tovább. Európa egyik legjobb együttesét győztük le, s ez a tény önmagáért beszél. Csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni Toldo kapusról, aki a rendes jétkidőben egy, a tizenegyesrúgások során pedig újabb két lövést védett ki. Cannavaróról sem szeretnék megfeledkezni, aki végig tartotta a lelket a csapatban. Ötven százalék esélyt adok arra, hogy a vasárnapi döntőben legyőzhetjük Franciaországot."

Olaszország - Hollandia 0-0 - 11-esekkel: 3-1
Amszterdam, 55 ezer néző, v.: Merk (német)
Olaszország: Toldo - Cannavaro, Nesta, Iuliano - Di Biagio, Zambrotta, Albertini (Pessotto, 77.), Fiore (Totti, 82.), Maldini - Inzaghi (Delvecchio, 67.), Del Piero
Hollandia: Van der Sar - Bosvelt, Stam, F. de Boer, Van Bronckhorst - Zenden (Van Vossen, 77.), Davids, Cocu (Winter, 95.), Overmars - Bergkamp (Seedorf, 86.), Kluivert
sárga lap: Zambrotta (15., 33.), Iuliano (16.), Toldo (38.), Maldini (45.), Di Biagio (87.) illetve Zenden (27.), Davids (50.), Van Bronckhorst (75.), Stam (93.)
piros lap: Zambrotta (33.)
kapura lövés: 8, illetve 25
szöglet: 3, illetve 6
szabálytalanság: 29, illetve 33
les: 5, illetve 3

[mécs]