Szerencséje lesz-e az újoncnak?

A Norvég Labdarúgó-szövetséget 1902. április 2-án alapították, a vikingek a FIFA-nak 1908, az UEFA-nak 1954 óta tagjai, a válogatott számára azonban nem sok sikert hozott fennállásuk majdnem egy évszázada. Kezdetben ugyanis el sem indultak a világbajnokságokon, ami az első dél-amerikai rendezését figyelembe véve nem meglepetés, de mivel a másodikat már Európában bonyolították, eléggé érthetetlen a norvégok távolmaradása. 1938-ban végre részt vettek a világversenyen, de be kellett érniük a szerény tizenkettedik hellyel. 1950-ben ismételten mellőzték a megmérettetést, 1954 és 1990 között pedig rendre búcsúzni kényszerültek már a selejtezők folyamán. 1994-ben és 1998-ban ellenben kvalifikálták magukat ? előbbin a csoportmeccseken elvéreztek (nagyrészt balszerencséjüket, illetve rosszabb gólarányukat átkozhatták), utóbbin viszont (a brazilok káprázatos legyőzésének köszönhetően) bejutottak a legjobb tizenhat közé, de itt az olaszok leküzdhetetlen akadályt jelentettek.

Az Európa-bajnokságokon eddig bemutatott produktumuk sem volt éppen szívmelengető az északi ország focirajongói számára. Az első kiírás során Ausztriával, a másodikon Svédországgal szemben maradtak alul. A harmadik, már csoportmeccses rendszerben folyó viadalon megszerezték első Eb-győzelmüket (Svédország ellen), ám ez kevés volt a selejtezőkből való továbblépésre. 1972-ben a mi kvartettünkben lettek utolsók, s négy esztendő elmúltával sem sikerült feljebb lépniük gruppjukban, akárcsak 1978-ban, 1984-ben és 1988-ban. Jellemző a norvég futball akkori helyzetére, hogy utóbbi sorozatban még a szintén nem futballkultúrájáról, hanem inkább gejzírjeiről híres Izland is megelőzte őket. Felemelkedésük a kilencvenes évek elején kezdődött, 1992-ben átengedték a sereghajtó szerepkört Ciprusnak, s még minket is megelőztek. (A velük szemben oda-vissza 0?0-s eredmény akkoriban nagy felzúdulást és elégedetlenséget keltett idehaza ? ma alighanem megünnepelnénk válogatottunkat egy hasonló "kudarcért".) 1996-ban azonban ismételten képtelenek voltak továbblépni a selejtezőkön, igaz, két későbbi elődöntőssel, Hollandiával és Csehországgal is egy csoportba kerültek, így azzal, hogy a 2000-es Eb-re kvalifikálták magukat, történelmi tettet hajtottak végre, eddig ugyanis egyetlenegyszer sem tudtak bizonyítani Eb-döntőben. Most megtehetik.
Sikerrel vívták meg ugyanis az első akadályként leküzdendő selejtezőmérkőzéseket, amelyeken Görögország, Szlovénia, Lettország, Grúzia és Albánia voltak az ellenfeleik. (Meglehetősen gyengének tűnő riválisokkal szemben kellett tehát kivívniuk a részvételi jogot, s nem egészen világos, az UEFA milyen elvek alapján tudta úgy kiszámítani a csapatok erejét, hogy egy ilyen szextett létrejöhessen.) Nem indult azonban jól a sorozat Rekdalék számára, ugyanis első, oslói meccsükön kikaptak a nem éppen világverő lettektől 3?1-re, bár a többi alakulat acélosságát figyelembe véve nem nagyon kellett még aggódniuk a norvégoknak e botlás miatt. Nem is váratott magára sokáig a javítás, Szlovéniából elhozták mind a három pontot. Olybá tetszik azonban, hogy saját közönségük előtt nem nagyon ment nekik, mivel 1998 októberében az albánok térhettek haza egy ponttal gazdagabban a viking fővárosból. Athénban, idegenben persze megint sikerült győzniük (2?0), amivel végre átvették a vezetést a csoportban, igaz, a lettek eggyel kevesebb találkozót játszottak. Miután oda-vissza megverték Grúziát (4?1 és 1?0), Albánia tiranai legyőzése nem jelenthetett komoly feladatot az összerázódott északi tizenegynek, s ezzel a három ponttal gyakorlatilag már biztossá vált a részvételük a belga?holland rendezésű kontinensviadalon, mivel öt pont előnnyel vezettek Szlovénia előtt. Görögország ellen is kiszenvedték otthon a győzelmet (1?0 Leonhardsen góljával), s miután az egyetlen még szóba jöhető riválist, Szlovéniát Oslóban 4?0-ra kiütötték, eldőlt, Norvégia, a szövetség fennállása óta első ízben, ott lesz az Európa-bajnokságon. A lettek elleni rigai összecsapás így már semmi jelentőséggel nem bírt, ám presztízzsel annál inkább, s sikerült is Solskjaeréknak kiköszörülniük az első meccsen esett hazai csorbát, hiszen idegenben nyerni tudtak. Igaz, csak 2?1-re, így a szovjet utódállam labdarúgói elbüszkélkedhettek volna azzal, hogy ők ennél nagyobb arányú sikert arattak vendégként, de a letört letteket ez nem nagyon vigasztalta, hiszen a jó kezdet után minimálisan is pótselejtezőben reménykedtek.

Norvégiában ellenben nagy volt az öröm, s az ünneplés befejezése óta javában folyik a munka azon, hogy az Eb-n is a lehető legeredményesebben szerepeljenek. A csoportjukban Szlovénia ellen természetesen három ponttal számolnak, de a jugoszlávok és a spanyolok kemény diónak ígérkeznek. Ahhoz, hogy ellenük legyen esélyük a norvégoknak, Semb kapitánynak kicsit le kellene szűkítenie kiválasztottjai létszámát, mert a selejtezőkön is kipróbált szinte mindenkit, aki csak élt és mozgott, ez pedig még soha nem vezetett jóra.

A selejtezőkön szerepeltek: Hoftun, T.-A. Flo (9 mérkőzés), Iversen, Solbakken, Heggem (8), Bergdolmo, Mykland, Solskjaer, Riseth, Berg (7), Rudi (6), Olsen, Rekdal (5), Haaland, Leonhardsen (4), Pedersen, Strand, Björnebye, J. Flo, Skammelsrud (3), Myhre, Carew, Dahlum, Johnsen, Grodas, Rushfeldt, Lund (2), Strandli, Baardsen, H. Flo, Strand, Hestad, Halle, Bohinen, Bragstad, Sörensen (1).
A selejtezőkön gólt szereztek: T.-A. Flo (6), Solskjaer (5), Iversen (3), Leonhardsen, Rekdal (2), Solbakken, Berg (1).

(FOCIVILÁG)