Az Olasz Labdarúgó Szövetséget, a Federazione Italiana Giuoco Calciót 1898. március 15-én hívták életre. A FIFA-nak 1905, az UEFA-nak 1954 óta tagja. A taljánok meglehetősen sok sikert mondhatnak a magukénak, mivel eddig háromszor bizonyultak a világ legjobbjának (1934, 1938, 1982), egyszer nyertek Európa-bajnokságot (1968) és olimpiai bajnokságot (1936), s további két alkalommal ezüstérmet szereztek a vb-n (1970, 1994). Jelenlegi csapatuk korántsem ilyen erős, jóllehet a fiatalok között még a legjobb válogatottak egyike az olaszoké, ezt bizonyítja az utánpótlás Európa-bajnokság megnyerése is 1992-ben, 1994-ben és 1996-ban.
A válogatott Cesare Maldini elűzését követően már Dino Zoff-fal a kispadon vágott neki az Eb-kvalifikációs mérkőzéseknek, csoportellenfelei Dánia, Svájc, Wales és Fehéroroszország voltak. Az olaszok első mérkőzésüket Liverpoolban játszották Wales ellenében, s 2-0 arányú győzelmet arattak. Második találkozójukat is biztosan hozták, Svájc legyőzése nem jelentett túl nagy feladatot Maldiniéknek, mindkét találatot Del Piero jegyezte. Harmadik meccsükön, Koppenhágában már megrezdült az olasz háló is, Sandnak sikerült megadásra késztetnie Buffont, de az itáliaiaknak nem kellett egy ponttal beérniük (F. Inzaghi még az első percben betalált), mivel a szünetben beállt, bomba formában futballozó Conte góljával megszerezték a győzelmet. Negyedik meccsükön Fehéroroszország volt az ellenfelük, első alkalommal találkozott egymással a két ország válogatottja, s az anconai összecsapás esélyesei egyértelműen az olaszok voltak, hiszen ellenfelük addigi három meccsén mindössze egyetlen pontot szerzett.
A tifosóknak azonban csalatkozniuk kellett kedvenceikben, az ígért gólparádé elmaradt, sőt, a vendégek szereztek vezetést, amit noha hamar egalizált egy tizenegyesből Pippo Inzaghi, több gólra már nem volt ereje a házigazdáknak, így maradt a pontosztozkodás. Két hónap múlva javítottak Wales ellen, a négygólos győzelmet azonban alig több mint tizenkétezren látták a helyszínen, a bolognai Renato Dall'Ara-stadionban, mivel a szurkolók elfordultak a csapattól annak ötlettelen futballja miatt. A három ponttal azonban biztosan vezették a kvintettet, s gyakorlatilag biztos továbbjutónak tűntek.
A svájci 0-0 sem aggasztotta még igazán a szövetségi kapitányt, mivel a döntetlen dacára hat pont volt az előnyük a második helyezett dánokkal szemben, de 1999. szeptember 8-án beütött a ménkű: az olaszok Dániát fogadták Nápolyban, s eleinte úgy látszott, minden a lehető legnagyobb rendben lesz, mivel a 34. percben Fuser és Vieri góljaival már 2-0-ra vezettek. A probléma csak az volt, hogy az olaszok is elhitték, hogy megnyerték a mérkőzést, s a vendégek előbb kiegyenlítettek, majd Panucci öngóljával előnybe is kerültek. Zoff legényei hiába próbáltak meg mindent, semmi nem jött össze nekik, s a találkozó végére elszabadultak az indulatok is, előbb a dán Wieghorst, majd a csereként beállt, mégis eléggé felspannolt Giannichedda is megkapta a maga piros lapját. A dán siker Zoff első kapitányi vereségét jelentette, s Schmeichelék átvették a vezetést a csoportban.
Del Pieróéknak Fehéroroszországba kellett utazniuk az utolsó csoportmérkőzésre, s egy igen görcsös és ideges squadra azzurra látogatott Minszkbe. A félelem annyiból indokolatlannak tűnt, hogy már a döntetlen is az olaszok továbbjutását jelentette volna, de a csapat teljesítményét tekintve nem lehetett teljesen kizárni a vereség lehetőségét. Végül a meglehetősen defenzíven játszó taljánok megszerezték a szükséges egy pontot (0-0), s bemasírozhattak Európa legjobb tizenhat csapata közé.
Az Európa-bajnokságon azonban korántsem ígérkezik könnyűnek az olaszok dolga, mivel Svédországgal, Törökországgal és a házigazda belgákkal kerültek egy csoportba, s Itália jelenleg nincsen olyan helyzetben, hogy bármelyik összecsapást már előre könnyedén kipipálhassa. Ezt támasztja alá a belgáktól a közelmúltban elszenvedett vereség is, bár legalább a feltörekvő svédek februári legyőzése reményt adhat a taljánoknak. Azonban Zoffnak sürgősen meg kell oldania a csapat problémáit: a védelem már rendezettnek tűnik, de a középpályán és a csatársorban még nagyon sok a kérdőjel. Előbbi esetében még csak megsaccolni se lehet, melyik négy játékos kap majd szerepet az első meccsen, mivel meglehetősen szűkölködnek az olaszok jó középpályásokban. A támadók ügyében viszont éppen a bőség okoz zavart: Vieri helye biztos, de mellette Pippo Inzaghi, Del Piero, Montella, Totti, Chiesa és Delvecchio is szóba kerülhet, vagy, amennyiben Zoff átáll a háromcsatáros játékra (márpedig mostanában ezzel kísérletezett), akár ketten is lehetőséget kaphatnak közülük a kezdő tizenegyben.
A selejtezőkön szerepeltek: Cannavaro, Panucci (8 mérkőzés), F. Inzaghi, Di Francesco, Buffon (7), Fuser, Maldini, Conte (6), D. Baggio, Albertini, Vieri (5), Chiesa, Di Biagio, Totti, Nesta (4), Del Piero (3), R. Baggio, Giannichedda, Negro, Di Livio, Pancaro (2), Peruzzi, Pessotto, Iuliano, Serena, Torricelli, Bachini, Montella, Moriero, Zambrotta (1).
A selejtezőkön gólt szereztek: F. Inzaghi, Vieri (3 gól), Fuser, Del Piero (2), Maldini, Conte, Chiesa (1).
(FOCIVILÁG)
