A félholdasok nem csak félsikert akarnak

Törökország labdarúgó-szövetségét, a Türkiye Futbol Federasyonut 1923-ban alapították, a szervezet 1955 óta az UEFA tagja. Az ankarai székhelyű szervezetnek nincs annyi tagja, mint nyugat-európai társaiénak, hiszen a török klubok száma alig több mint négyezer, s igazolt játékosból is csak mintegy kétszázezret tartanak nyilván.
Az Európa-bajnokságokon nem szerepeltek eddig túlságosan emlékezetesen a törökök, hiszen az első két kontinensviadalon, 1960-ban és 1964-ben már az első fordulóban búcsúra kényszerültek, s nem volt ez másképpen azután sem, hogy az Eb-ken bevezették a csoportküzdelmeket. 1968 és 1992 között egyetlen alkalommal sem sikerült továbbjutniuk, még 1980-ra tekinthettek vissza viszonylag szép emlékekkel, hiszen ekkor legalább a selejtezőcsoport második helyére befutottak, igaz, a nyolcas döntőhöz ez is kevésnek bizonyult. Első alkalommal az 1996-os, angliai rendezésű Európa-bajnokságra jutottak ki, ami jókora meglepetésnek számított azok után, hogy 1992-ben is csak negyedikek lettek csoportjukban. Ebben a selejtezősorozatban Magyarország, Izland, Svájc és Svédország voltak az ellenfeleik, s Fatih Terim legénysége a kvintett összes többi tagját, köztük az 1994-ben vb-bronzérmes svédeket is maga mögé utasította (mi itthon 2?2-re végeztünk velük, míg Törökországban 2?0-ra nyertek a házigazdák). A félholdasoknak azonban nem sikerült túl jól az első, a kontinens legjobbjai között tett kirándulásuk, hiszen Dánia, Horvátország és Portugália túlságosan nagy falatnak bizonyult a számukra.

A belga?holland rendezésű Eb-re kijutásért Németországgal, Finnországgal, Észak-Írországgal és Moldovával kellett megmérkőzniük, azaz a sorsolás után úgy tűnt, az első, egyenes továbbjutást jelentő helyre nincsen semmi esélyük, ám a pótselejtezőt biztosító második pozíciót megszerezhetik. Az északírek ellen kezdtek 1998 augusztusában, s Isztambulban behajtották a kötelező három pontot; s a meccs után a szurkolók eufóriában ünnepelték a csapatot, elsősorban a 3?0-s győzelemből két góllal részt vállaló Oktayt.
Egy hónap múlva már nehezebb ellenfél látogatott a dél-európai országba, a csoport favoritja, Németország. A mérkőzést, ki tudja, miért, Isztambul helyett Bursába vitték, mely város stadionja jóval kisebb kapacitású, bár az ottani drukkerek nem kevésbé lelkesek. Mint kiderült, jó döntés volt: a törökök alaposan elrontották az új német kapitány, Erich Ribbeck bemutatkozását, miután Hakan Sükür góljával 1?0-ra diadalmaskodtak. A siker értékét növeli, hogy az utolsó húsz percben, a "pusztító" Tayfun kiállítása miatt emberhátrányban játszottak Mustafa Denizli fiai. Nem csoda, hogy pár nappal később valódi katasztrófaként élték meg a törökök, hogy harmadik hazai mérkőzésüket, amelynek megnyerésével pedig óriási lépést tehettek volna a csoportelsőség felé, elvesztették Finnországgal szemben. Északi rokonaink 1?0-s félidő után 3?1-re győztek, Litmanenék telet hoztak a török nyárba. Ezzel a sikerrel Finnország állt az élre, s Alpayék előtt még kénytelen-kelletlen az is felrémlett, hogy esetleg a végelszámoláskor a második helyre sem érnek oda.
Negyedik, szintén otthoni mérkőzésüket (a török taktika az volt, hogy miután otthon "megtollasodnak", nagyobb önbizalommal és sikerrel vegyék a vendégjátékokat) 2?0-ra hozták a moldávok ellen, s ez legalább részben visszaadta a továbbjutásba vetett hitet, főleg miután a németek megverték a finneket. A török remények még tovább erősödtek, amikor 1999 júniusában visszaadták a finneknek a kölcsönt: Helsinkiben 4?2-re győztek, így öt mérkőzés után a németekkel azonos pontszámmal, bár rosszabb gólaránnyal álltak a csoport élén. Második vendégszereplésük Észak-Írországban volt, ezt is megnyerték (3?0), s továbbra is fej fej mellett haladtak a germánokkal. Hetedik meccsén aztán újra bakizott a félholdas gárda: a csoport leggyengébbjének, Moldovának az otthonában csak döntetlenre futotta, ami alaposan megnehezítette az utolsó, Németország elleni idegenbeli találkozó előtt Denizli mester dolgát. A képlet egyszerű volt: ha nem nyernek Németországban, csak másodikok. A müncheni összecsapás óriási küzdelmet, török fölényt és német továbbjutást hozott (0?0).
Így izgatottan várhatták a pótselejtezők sorsolását, s Fortuna istenasszony melléjük állt, mivel elkerülték mind Dániát, mind Portugáliát, akiknek a társaságát 1996 óta nem nagyon keresték, s az angolokkal való találkozást is megúszták. Fortuna istenasszony jóindulata jeléül lóherét (Írország) nyújtott a törökök felé. Dublinban 1?1-es döntetlenre végeztek a Roy és Robbie Keane-nel felálló hazaiak ellen (Tayfur a nyolcvanharmadik percben tizenegyesből egyenlített), s ezután az otthoni mérkőzés nem tűnt nehéznek. Az eredmény (döntetlen) azonban nem alakult a bursai meccsen a törökök szája íze szerint, ám a továbbjutás (idegenben rúgott góllal) mindenért kárpótolt. A lefújást követően a hazai fanatikusok elözönlötték a pályát, s nagy szükség volt a rendőrök lélekjelenlétére, akik kimentettek néhány, még a játéktéren maradt ír focistát az elvakult szurkolók gyűrűjéből.

A nyári Európa-bajnokság folyamán a B csoportban találkozhatunk a törökökkel, akiknek Olaszország, Svédország és Belgium a riválisai a kvartettben. A legjobb nyolc közé kerülés elég nehéznek tűnik, mivel Olaszország futballnagyhatalom, Belgium mint házigazda bizonyára számíthat a játékvezetők jóindulatára, s Svédország elmúlt évi eredményei önmagukért beszélnek. Törökországban azonban mindezt másképp látják: olyan, hogy olasz csapat nem létezik, a belgák gyengék, a svédeket pedig pár éve már megverték ? miért lenne ez most másképp? Tehát Törökország ezúttal távolabbra szeretne eljutni, mint négy éve.

A selejtezőkön szerepeltek: Rüstü, Tayfur, Alpay, Hakan Sükür, Sergen (10 mérkőzés), Abdullah (9), Tugay, Ogün (8), Okan, Arif (7), Fatih, Tayfun, Ali Eren (6), Oktay, Ümit (5), Mert (4), Saffet, Hami, Ayhan (3), Oguz, Hakan Sas, Vedat, Ergün, Engin (1)
A selejtezőkön gólt szereztek: Tayfur (5 gól), Hakan Sükür (4), Arif (3), Oktay (2), Sergen, Ogün (1).

(FOCIVILÁG)